Semjén Zsolt vezeti a megalakuló Nemzeti Címer Bizottságot

2016. június 15.
Ossza meg ismerőseivel!

    Nemzeti Címer Bizottság alakul, amely az önkormányzatok címereit véleményezi, s szükség esetén javaslatokat tesz azok címertani hagyományoknak megfelelő kialakítására.

    A bizottság feladata, hogy a helyi önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok már meglévő, valamint tervezett címereit szakmai szempontok alapján véleményezze, szükség szerint javaslatokat fogalmazzon meg a „címertani hagyományoknak megfelelő kialakítására”.

    A testület elnöke a miniszterelnök általános helyettese, Semjén Zsolt. A bizottságnak öt állandó tagja van: a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János vagy az általa kijelölt állami vezető, valamint – a bizottság elnökének felkérése alapján – a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója (Haszonicsné Ádám Mária) vagy képviselője, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke (Pandula Attila) vagy az általa kijelölt tag és a címertan területén elismert heraldikai szakértő. A bizottság szükség szerint, de évente legalább négyszer tart ülést.

    (semjenzsolt.hu)