Gazdaságilag is támogatjuk a megmaradást

2016. december 02.
20161201_ (367)
Ossza meg ismerőseivel!

    Soha nem látott összegű gazdasági támogatást biztosít a magyar kormány külhoni gazdasági fejlesztésekre, ahogy jelentősen bővültek más nemzetpolitikai támogatások is – közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülése után sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

    Semjén Zsolt kifejtette: míg 2009-ben 9 milliárd forintot fordítottak nemzetpolitikai támogatásra, most ez az összeg eléri a 30 milliárdot. Emellé jönnek a gazdaságfejlesztési támogatások – jelezte. 2015 és 2018 között a Vajdaságban 50 milliárdot, Kárpátalján 32 milliárdot fordítanak ilyen célokra, és ennek fele vissza nem térítendő támogatás, a másik része kamatmentes hitel. Hasonló támogatásokat biztosítanak a horvátországi és szlovéniai fejlesztésekre is – jelezte.

    A miniszterelnök-helyettes kiemelt feladat segíteni a szülőföldön való megmaradást. Ezek a programok nem csak az ott élő magyarságnak kedvezőek, jók például a szerbeknek, vagy Magyarországnak és Szerbiának is, mert gazdasági fejlődést indítanak be.

    Kitért arra is, hogy a külhoni magyar szakképzés, majd a fiatal magyar vállalkozók éve után jövőre a családi vállalkozások éve lesz a tematikus program.

    Semjén Zsolt kiemelt támogatási formaként említette az oktatási-nevelési támogatást. Mint kifejtette: 250 ezer olyan külhoni magyar gyermek van, aki magyar óvodába, iskolába jár, ők külön támogatást kapnak a magyar államtól. Példátlanul jelentős összegű arányaiban az óvodák támogatása, még nagyobb is, mint amire igény lenne, de ennek az a célja, hogy még nagyobb igényeket generáljanak.

    Kitért arra is, hogy a támogatásokat elmozdították a nemzeti jelentőségű intézmények felé, s ezek körére a Máért tesz javaslatot, ami kiszámítható támogatást jelent.

    Semjén Zsolt értékelése szerint nagyon jól működik a testvérvárosi program, 189 magyarországi és 274 külhoni település részesült támogatásban.

    A kormányfő helyettese a december 11-i romániai választások kapcsán arra kérte a Magyarországon élő román állampolgársággal is bírókat, hogy adják le ők is szavazatukat.

    Mint kifejtette: az erdélyi magyarságnak döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ vezette magyar összefogás elérje az öt százalékot, ezt teszi lehetővé ugyanis a hangsúlyos képviseletet a bukaresti parlamentben. Ha nem elég erős a magyar képviselet, könnyen véghez vihetik az új régiós felosztást, azaz Székelyföldet szétszakítják és beolvasztják nagy román ipari régiókba. Ez a magyarság területi tömbben való felszámolásának rémképét vetíti előre – jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta, rendkívüli kiélezett a helyzet, néhány száz vagy ezer szavazaton is sok múlhat.

    (Forrás: MTI)

    20161201_ (367)