Nem vonják vissza a Lex Heinekent

2017. március 21.
Ossza meg ismerőseivel!

    Elképzelhetetlen a lex Heineken visszavonása – nyilatkozta az atv.hu-nak Lázár János miniszter. A másik előterjesztő, Semjén Zsolt a hvg.hu hírét azzal cáfolta: “Frászt!” A nemzetpolitikáért felelős miniszter szerint “erkölcsileg, politikailag és jogilag is helyes és védhető” a javaslatuk.

    “Elképzelhetetlen, hogy visszavonjuk a lex Heinekent” – nyilatkozta az atv.hu-nak Lázár János miniszter. Ezzel cáfolta a hvg.hu ma reggel megjelent értesülését, miszerint a kormány máris kihátrál a törvényjavaslat mögül, melyet a múlt héten nyújtottak be, és amely szerint akár kétmilliárd forintra vagy letöltendő szabadságvesztésre is büntetné az önkényuralmi jelképek – például a vörös csillag – kereskedelmi célú felhasználóját. A hvg.hu azt írta, azért felejtik el “szép csendben” a kormánypártok lex Heinekent, mert az a kormány jogászai szerint is védhetetlen alkotmányosan és belátták: nemzetközi bíróság előtt sem állná meg a helyét.

    “Frászt!” – reagált minderre Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszter, aki az atv.hu-nak nyilatkozva szintén cáfolta, hogy meghátrálnának. Ilyet Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sem kért tőlük – közölte.

    Semjén Zsolt munkatársunk kérdésére leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A javaslatot bíráló ellenzéknek a miniszter azt ajánlja megfontolásra, azt “üzeni”: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. “A Csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági” – állítja Semjén Zsolt. Másrészt arra is emlékeztet, hogy a javaslat nem a kormánytól indult, hanem a Hargita megyei önkormányzattól. “A kormány a székelység, és Hargita megye mögött állását fejezi ki, amikor Borbély Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát” – nyomatékositotta a miniszter. Azaz a Lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy – tette hozzá. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni.

    “Ha érhet minket kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is megállapítani. De jobb későn, mint soha !” – mondta az atv.hu-nak Semjén Zsolt, megjegyezve: nem is beszélve arról a tipikus példáról, “amikor egy multi gátlástalanul eltipor egy kis faluban működő kis manufaktúrát”. Ezt nem lehet megengedni – mondta végül a miniszter.

      Forrásaink szerint tehát a kormány “beleáll a küzdelembe” és úgy, hogy tudják: a lex Heineken az első küzdelmes csata egy hosszú háborúban.

    (Forrás: atv.hu)